Szerzők: Szenek Zoltán, Szám Donát
Blogunkból megtudhatod, hogy milyen eszközöket, szoftvereket használunk, milyen számításokat végzünk és milyen ismereteket igényel egy olyan térkép létrehozása, mely a munkagép monitorára feltöltve végeredményben már csak teszi a dolgát.
Milyen munkaművelet zajlik éppen?

Ami ezen a képen látható, az munkánk lényege és végeredménye. Itt éppen változó tőszámú napraforgó vetést állítunk be egyik Partnerünknél a Gerecse közelében. A tőszámokat az általunk megtervezett művelési zónák relatív teljesítményéhez állítottuk be. Mindezen felül a 12% feletti lejtőkre gyepsávokat is telepítettünk, melyek nyomvonalát az előzetes drónrepülésünkből megalkotott felszín- és lefolyásmodell alapján terveztük meg.
Ahhoz, hogy mindez ilyen közel önvezérlő formában létrejöhessen, sokrétű tervezés, felmérés és számítás szükséges. Végeredményben egyszerűnek tűnhet, hogy a völgyet körülvevő dombság vonulatai mögött alábukni készülő nap fényében automatikusan generált nyomvonalakon, szinte önvezető módban, automatikusan adagolt vetőmag dózisokkal ringatózunk a fülkében és csak konstatáljuk, hogy minden rendszer remekül működik, a vetés tökéletes. Azonban a képen nem látszódik az a munka, tudás, szakértelem, tapasztalat és együttműködés a gazdálkodóval, ami ahhoz szükséges, hogy mindez precíziós formában megvalósulhasson.
Mi rejlik az adatok mögött?
Mindennek az alapja az agrár-térinformatika, az az összetett digitális rendszer, amire munkafolyamataink épülnek. Talajtan, fizika, kémia, geomorfológia, biológia és földrajz. Ezek rejlenek az 1-esek én 0-ák mögött, a rendszer legmélyén. Láthatatlan formában épülnek be a térképeinkbe, de ott vannak minden tervezési folyamatunkban, minden poligonban, amiből végül megvalósult kijuttatás lesz. Ezek a tudományterületek elválaszthatatlanok egymástól, mindegyikre szükség van ahhoz, hogy a legjobb tudásunk szerint a legjobb térképeket tudjuk átadni és megvalósítani. Mert önmagában az átadott térkép mit sem ér, ha nem valósul meg a megtervezett formában. A precíziós gazdálkodás akkor precíziós, ha minden elemében precíziós, így minden kijuttatást kontrollálunk. Ha megvalósult az első változó tőszámú vetés, az ehhez igazított műtrágyázások és növényvédelmi kezelések, akkor méltán állíthatjuk, hogy a közös munkánk nem csak anyagi haszonnal járt, hanem ténylegesen, kézzel foghatóan és szemmel láthatóan elindultunk a környezet- és természetvédelem útján is. Mert máshogy nem éri meg, nem érdemes. Nem kérdés, hogy ez a jövő.
Mindezek után lássuk mi is az agrár-térinformatika
Ha a száraz definíciót vesszük, akkor a térinformatika a térbeli adatok gyűjtésének, tárolásának, feldolgozásának, elemzésének és megjelenítésének változatos eszköztárát jelenti. Angol betűszóval GIS (Geographical Information System), azaz térbeli információs rendszer. A térbeli adat esetünkben a hozamadatokat, drónfelvételezésből álló képeket, műholdképeket és terepi navigációs eszközökből származó adatokat jelenti.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A nyers adatokat első lépésben letöltjük a traktorból vagy kombájnból. Ezután ezeket a megfelelő formába konvertáljuk, majd tisztítjuk és kalibráljuk. Ezt követően jön a különféle adatok értelmezése, az összefüggések feltárása és a tervezési folyamat kivitelezése. Végső lépésben a megfelelő munkaeszköz formátumára visszakonvertáljuk, majd feltöltjük a monitorra a kész térképet és elvégezzük a szükséges beállításokat. Innentől a gépkezelő feladata a térképek megvalósítása, melyhez természetesen szükség esetén asszisztenciát nyújtunk. Ám ezzel nincs vége, mivel az adatokat folyamatosan gyűjtjük. A folyamat innentől már jelentősen egyszerűsödik, mert már megtanítottuk a térképek le- és feltöltését. Így miután megkaptuk az újabb évi hozamadatokat, tovább finomítjuk a térképeinket, mert minél több az adat, annál pontosabb terveket tudunk készíteni.

Az általunk használt szoftverek
Sokféle GIS szoftver létezik különféle feladatokra. Mi ezek közül az ingyenesen hozzáférhető QGIS-el, az ArcGIS Pro-val, a Google Earth Pro-val és az AgLeader SMS rendszerekkel dolgozunk és alap szinten oktatjuk is ezek használatát, hogy a közös munkát még jobban megkönnyítsük. Az AgLeader SMS szoftver segítségével tudjuk megjeleníteni és a szükséges formába konvertálni a munkagépekből érkező adathalmazokat, majd a tervezési folyamatot a többi szoftverben folytatjuk és végül visszatérünk az SMS-hez, hogy a kész térképeket visszakonvertáljuk a munkagép által olvasható formába.
A GIS rendszereken felül más célszoftvereket is használunk. Az egyikkel terepen autonóm módon drónos táblafelmérést végzünk, egy másik szoftverrel a felvételeket összeillesztve elkészítjük a georeferált ortofotót, míg megint egy másikkal terepi adatfelvételezést végzünk. Mindezen szoftverek között bizonyos mértékben átjárhatóságot is létesítünk, így rendszerbe kapcsolva ezeket, mert mindegyik egy jól meghatározott feladatra van felkészítve. A természettudományos háttérismereteinket, tapasztalatainkat láthatatlan módon építjük be térképeinkbe, melyek zónaszintű kijuttatási dózisok formájában jelennek meg.
A weboldalunkon található dokumentumok, adatok felhasználását, letöltését, másolását Cégünk nem engedélyezi. A weboldallal összefüggésben, ill. a weboldalon található egyes elemeken fennálló szerzői jogokat és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat köteles minden látogató tiszteletben tartani. A weboldal dokumentumai, anyagai szerzői jogi védelem alatt állnak és azok bármilyen, engedély nélküli használata, másolása, letöltése, felhasználása jogszabályba ütközik.